Határtalanul 2019


1920. június 04-én ezeréves történelmünkbe gázoltak bele, elszakítottak sokmillió magyart tőlünk, az anyaországtól. A Határtalanul pályázat adta lehetőségért nem tudunk elég hálásak lenni. A 7. évfolyamos diákjaink saját bőrükön tapasztalták meg, mennyire nem egyszerű az élete a határ másik oldalára került magyar társainknak.

2019. május 20-22. között a Partium és az Erdélyi-medence területén barangoltunk, nagyon szép helyeken jártunk, óriási élményekkel gazdagodva tértünk haza. A 24 fős diáksereget hárman kísértük felfedező útjukon. Iskolánk névadója Jósika Miklós, aki Tordán született. A kirándulás „Névadónk nyomában” koncepcióra épült, kiegészítve a környéken található nevezetes helyek megtekintésével.

2019. május 20-án Kaplonyban, a testvériskolában bepillantást nyerhettünk az iskolai órákba: ének, román órák mellett az előkészítő osztály tanórájára is bemehettünk pár percre. Megnézhettük a szomszédos óvodai csoportokat és a nemrég épült sportcsarnokban a gyerekek rövid időre labdajátékokat is kipróbálhattak. Az idő szorítása miatt a Szent Antal templomot csak kívülről tekintettük meg, jártuk körül. A következő úticélunk Nagykároly-Zilah vonalon Érmindszent volt, ahol Ady Endre szülőházánál és az Ady-kúriánál tettünk látogatást. Az Ady-szoborhoz koszorút vittünk. A helyszínen Kovács Máté A föl-földobott kő, Obsitos Attila a Hazamegyek a falumba című Ady-verssel emlékezett a költőóriásra.

Délután nagyon rossz idő fogadott minket Kolozsváron. Szakadó esőben kerestük fel a Szent Mihály templomot, amely felújítás miatt belülről nem volt megtekinthető. Mátyás király szobránál koszorút helyeztünk el, Czirják Marcell pedig A kolozsvári bíró című mesével igyekezett mosolyt csalni az arcokra. Mátyás szülőházához is elsétáltunk, majd a Jósika-palotához és a Babes-Bolyai Egyetemhez. A Házsongárdi temetőben nagyon hamar megtaláltuk Jósika Miklós sírját, mely mellett Molnár Ágoston és Tulipán. Eszter elszavalta a Szózatot. A sírhantra koszorút helyeztünk el.

Másnap első célállomásunk Torda volt. A Jósika Miklós Elméleti Líceum, a Jósika-emléktáblánál koszorút hagytunk. A testvériskola után a tordai sóbányához mentünk, ahol szűk 2 órát lehettünk. A gyerekek nagyon élvezték, ámulattal csodálkoztak rá a méretekre. Kipróbálták az óriáskereket és a lenti játékok használata mellett szívhatták a jótékony hatású sós levegőt. A bánya mellett a bazári forgatagban többen vásároltak tordai fürdősót. Torockón meglátogattuk a Kis Szent Teréz Gyermekotthont, ahol épp szilencium volt, így csak néhány apróbb gyermekkel beszélgethettünk. Átadtuk az ajándékba vitt kültéri játékokat és a gyümölcsöket. A Tordai-hasadéknál Szent László legendáit Szőnyi Csaba és Erdei Boglárka mesélték el társaiknak. Itt sok fotó készült, mert a látvány megragadta őket.

Utolsó napunkon Nagyvárad felé vettük az irányt. Bánffyhunyadnál rácsodálkozhattunk a roma cifrapalotákra, Csucsán keresztül haladva láthattuk Boncza Berta (Csinszka) házát, Körösfőn pedig népi kézműves termékeket vásárolhattunk. Nagyváradon megnéztük Szent László hermáját, a püspöki palotát és a Kanonok sort. A székesegyház belseje csodálattal töltötte el a gyerekeket. Utolsó állomásunk a nagykárolyi kastély volt, annak külső-belső megtekintése. A nagy terek, szép bútorok mellett nagy sikert aratott az Afrika-kiállítás. A kastélyparknál megálltunk azon ház mellett, amelynek ablakából Petőfi először pillantotta meg Szendrey Júliát. Kaffka Margit szülőházát kívülről láthattuk csak.

A kora esti órákban értünk haza Napkorra. Kicsit nyúzottan, kicsit fáradtan, de hatalmas, életre szóló élményekkel gazdagodva. A gyerekek pedig már értik, mire is gondolt Karinthy, mikor kicsi fiához ezt írta a levelében:„Valamiről soha nem beszéltem, a nevét soha ki nem mondtam. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani lehet majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha te ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”


Heppné Hajdók Éva, Biró Györgyné, Stefánné Molnár Anita

Képek